Gyerekként utáltam a kávét. Hát még a habos ételeket, italokat. Nem értettem, mi finom rejlik ezekben. A kávé felnőtteknek való, gondoltam, a habnak pedig nincs értelme. Aztán megismerkedtem a tiramisuval, amiben persze nyers tojás van, tehát: pfujjjj. Ezért elzárkóztam minden ilyesfajta ízvilágtól.
Teltek az évek, én pedig egyre frusztráltabbnak éreztem magam attól, hogy körülöttem mindenki rajong egy bizonyos ízvilágért, amelyről nekem felnőttként tulajdonképpen fogalmam sincs – leszámítva a házilag gondosan összegyúrt kókuszgolyót, amiből ugye kihagyhatatlan elem, mégis csöndes háttértámogató, a kávé.
Rendre teáztam a kávézókban, mígnem egyszer vágyat éreztem a latte macchiato-ra, leginkább annak három színű érdekessége és különös hangzása miatt. Az élmény megvolt, nem ütött nagyot, ám ettől kezdve évente úgy kétszer ezzel kísértem le barátnős cseverészéseimet, hogy „fenszinek” érezzem magam.
Aztán eljött a 2018-as év. A változások éve. A lázadás éve. Korábban kialakított kereteimet kiszakítva ösztönös újításokat vezettem be a napjaimba. Így érkezett vendégként az életembe a kávé. De nem ám egyedül. Tejhabbal kísérve! És ekkor már nagyot ütött. Szerelem lett belőle, szenvedélyes fajta. Hisz minden megvan benne: szépség, csodás ízvilág, stabil harmóniát képviselő tejhab és utánozhatatlan illat, no és persze az élmény, hogy kávézom. Szigorúan tejhabbal! És szigorúan élvezetből, semmiképp sem a mennyiségre hajtva vagy biológiai függőségből.
Számomra a kávézás egyfajta újjászületésem sznobisztikus jelképévé vált, és annak ellenére, hogy minden nap van szerencsém élvezni ezt a tevékenységet, nem tekintem magától értetődőnek, sőt, minden alkalommal, amikor kanalammal vegyítem az illatozó feketét a végtelenséget sugárzó tejhabbal, hálát adok az élményért, hogy részese lehetek. Szeretgetem, olykor „becézgetem” ezt a boldogságcsomagot, és megtisztelem azzal, hogy mélyen beszippantom az illatát, elmélyülten megcsodálom az állagát, és az első kortyot igyekszem őszinte belső figyelemmel ízlelni.
Sokat merengtem azon, mi teszi ilyen jelentékennyé a kávét az életemben. Koffein? Társasági élmény? Megszokás? Ízvilág? Mind együtt? Azt hiszem, nekem ez jelenti az odafigyelést, a törődést, a pihenést, a megállást, a magammal töltött időt. Akárhol is mélyüljek el a kávézás világában, valahogy mindenütt megihletődöm. A tejhabos kávé ugyanis sosem jár egyedül: egy jó ötlet, egy megváltó gondolat, vagy akár egy izgalmas vagy meghitt beszélgetés rendszerint társul hozzá.
Ha kíváncsi vagy az élet tejhabos oldalára, pihennél egy jó kávé mellett és olvasnál valami
inspirálót, esetleg örömmel fogadnád néhány kávézó bemutatását rendhagyó aspektusból,
akkor gyere, tarts velem.
Üdv,
